Magányos templomi imám
Annyira pontos voltál ma Uram. Hívtad szívemet Hozzád és elárasztottál megtartó kegyelmeddel untalan. Vergődtem, menjek-e, ne menjek... Hozzád! Magányos csendben imádkozni, veled lenni, inni kegyelmed, nézni orcád. Bekéredzkedtem a templomba hirtelen, amikor a szívemből fakadó fájdalomból szavak hagyták el ajkaim. Mert elűzettem hétköznapjaidból. Nem bírom viselni, hogy elmebeteg vezetést szabott pásztorod zengetni házadban dalod. Sírásomra meghallgattad panasszavam, s öntudatlan te szóltál rajtam át, mikor azt mondtam: Bemennék a templomba Hozzád, egymagam. És nem kaptam elutasító szavakat. Bátorítást. Így ma folytatódott a hívó kegyelem és én engedtem neki, s ott találtam magam nálad, egyedül hirtelen. Egy órácskám volt, karóra nélküli szent idő. Volt ki bevitt, volt ki kulcsot hozott, nyílt az ajtó és én lángolva...